|
ÉLŐ ZÁSZLÓ
Élõ zászló kell most nekünk!
Hadd fújja a szél.
Hirdesse a világnak,
Nemzetünk életet kér.
Európai falu, - e táblákkal
jelöltek meg bennünk,
Mintha nem tudnánk, hogy hol vagyunk...
Válaszul - tűzzük ki házunkra a magyar zászlót,
Tegyük világossá, hogy mi itthon vagyunk!
Itthon vagyunk és itthon is
maradunk.
Házainkon ismét magyar zászló lobog.
Hétköznapjaink ismét ünnepnappá válnak.
Maradunk örökké gyermekei Kárpátiának.
Szeretném látni, megélni a
napot, a pillanatot,
Mikor minden házon e honban magyar zászló lobog.
Ha jönnek is majdan tomboló viharok,
Születni fognak millióan - apró, fellobogózott lelkű fiatalok.
Sümeg, 2009. június 8.
Szabó Ferenc

Már
mögöttünk van az álmunk, mely útmutató és irányt adó térkép is lehet.
Különleges elegyét látom mindannak,
ami Hetyefőn történt 2009. augusztus 8-án. Egy álom megvalósulását, mely
most Hetyefőn, ebben a Marcal parti faluban valósult meg először, ahol
"állni látszik az idő, bár a szekér halad".
Szabó Ferenc, a térségi vadásztársaság elnöke az ötletgazdája mindannak,
amit a fent említett napon véghezvittünk, hála neki és köszönet. Megvalósítottuk
azt, ami emberi érzéseket és szíveket mozgat meg, amikor megmutathattuk
az embereknek, hogy a siker kulcsa az összefogás erejében rejlik.
A
falut fellobogóztuk. Magyarországon először történelmet írtunk ebben
a faluban azzal, hogy minden ház(!) portájára kitűzésre került a Magyar
Zászló, ezzel is jelezvén azt, hogy: ''MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ"!
Köztudott tény az, hogy Magyaroszágon kihaló félben a nemzeti öntudat,
melyet vissza kell hozni úgy, mint a hitet.
Az emberek hitevesztettek.
De ha engem megkérdeznek, én meg azt látom, hogy esélyünk van országunk
felemelésére, ha összefogunk, hegyeket mozgathatunk meg, mi emberek.
Ha a nemzeti öntudatunk s hovatartozásunk felébred, bennünk tovább él,
az minden emberi érzést, tenni akarást és hitet, emberséget, együvé tartozását
a derék magyar embereknek, (határainkon innen és túl), önzetlen segítségnyújtást
elővarázsol.
Ne hagyjuk veszendőben ezeket az érzéseket, emberek!
A hetyefői zászlókitétel kapcsán szeretnék köszönetet mondani Szabó Ferenc
úrnak, Cseke Lászlónak, Körmendi Rolandnak, és nem utolsó sorban azoknak
a hetyefői lakosoknak, akiknek zászlaikat házaikon lengeti a szél.
Galamb Mária Sarolta
FELHÍVÁS: Csatlakozzon
hozzánk, lobogózzuk fel házainkat, kövessük
a hetyefői példát!
|
Miért tűzzük ki házunkra a magyar zászlót?
Tisztelt magyar érzelmû barátaink, nektek nem kell
magyarázkodni hisz lelketekben érzitek, a tudatotokban világosan
látjátok, a mai valós állapotát hazánknak.
Az okát is tudjátok!
Mit csinál a csendes többség?
Hallgat!
Várja a csodát!
Igazuk van!
A csoda mi vagyunk, - kik nemzetben és hazában gondolkodunk.
Tegyük láthatóvá érzéseinket,
tegyük egyértelmûvé összetartozásunkat,
tüzük ki házainkra a magyar zászlót.
Biztos vagyok benne, ha ki tesszük a magyar lobogót, látni
fogja a szomszéd, a barát, a rokon és az utak vándora
is.
Nem tudják szó nélkül megállni, mit szemükkel
látnak. Fel teszik a kérdést, - elõbb magukban,
majd nekünk is, - hogy mi ütött belénk?
És láss csodát - megtörtént!
Megszólalt a csendes többség!
Válaszodat várja, - Te tudod mit kell mondanod!
Az SZDSZ 1989-es rendszerváltó programjában a következőt vállalta:
„Minden magát magyarnak valló személy – és az ő jogán családja – legyen jogosult a magyar állampolgárságra.”
A Fidesz, az MDF, az SZDSZ és más szervezetek 1989. augusztus 3-án, az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőiként a következőt vállalták:
„Alkotmányba kell foglalni a magyarok kettős állampolgársága lehetőségét, annak jogait és biztosítékait.”
Vállalásukat óta eltelt idő:
.
Köszönjük Elnök Urak!
|